Mi a különbség a liturgikus kórus és a liturgiában éneklő kórus között? Meddig nyúljon vissza egy katolikus kántor: a tridenti zsinatig, X. Piuszig vagy elég a II. vatikáni zsinatig? Ha az Úr személyesen szól minden emberhez, mi határozza meg a liturgia zeneiségét?

A Magyar Keresztény Egyházzenei Atlasz októberi vitanapján a résztvevők arra keresték a választ, hol húzódnak a határok a liturgia helyi szinten változtatható és változtathatatlan elemei között. A sok, egymásnak gyakran ellentmondó vélemény nyomán a jelenlévők fontos felismerésre jutottak: abban értettek egyet, hogy nem értenek egyet. Ahogy Horváth Ágnes (ELTE) moderátor megállapította, világosan látszik, hogy a keresztény felekezetek liturgiái nem vethetők össze egységes, felekezeteken túl mutató zenei szempontok alapján. Az előadók azt is belátták, hogy a hagyományos és a nem hagyományos („egyházi könnyűzenei”) zenei csoportokat alapvetően nem a hangszerelés és a zenei eszköztár választja el egymástól, hanem az, ahogyan az egyház liturgiájában részt vesznek.

Kelemen Áron OSB (LFZE, Győri Bencés Gimnázium) nagy ívű előadásában a liturgia alapvető változásait mutatta be a korai egyházatyáktól napjainkig, illetve azt, ahogyan a római katolikus egyház eltávolodott a tridenti zsinaton megfogalmazott alapelvektől. Vitaindítójára Andorka Péter zeneszerző válaszolt saját karnagyi tapasztalatai alapján. Azt fejtette ki, mennyiben engedi meg a hiteles liturgia a zene szórakoztató, az egyént középpontba állító jellegének érvényesülését. Előadását saját miséjének egy részletével zárta. Kónyáné Puskás Laura (Baptista Teológiai Akadémia) bemutatta az Isten és ember közötti lelki kapcsolódás sokszínűségét, hangsúlyozva, hogy Isten meghitt kapcsolatra vágyik velünk, de annak formáját nem határozza meg. A hagyományok ezt a kapcsolatot szolgálják, és nem válhatnak fontosabbá Istennél.

XIV. Leó liturgikus zenéről írt gondolataiból kiindulva Mizsei Zoltán (LFZE), az előtte szólók lendületét átvéve, a gregorián elsődlegessége mellett érvelt. Kiemelte, hogy a katolikus egyházban az egyik legnagyobb veszély, ha a zenei mércét az „így érezzük” szubjektivitásával cseréljük fel. Zárásként Marczell Márton (Katolikus Zenei Tábor) a katolikus könnyűzene történetét tekintette át. Rámutatott, hogy 1990 előtt a könnyűzene sok esetben azért jelent meg a templomokban, mert máshol nem szólhatott szabadon. A beatmisék, jazzmisék és rockmisék előadóit ennek ellenére megfigyelte az állambiztonság. A könnyűzene ugyanakkor nemcsak a szabadság hangja, hanem a fiataloké is. Előadása végén példákkal mutatta be, hogyan képzik a Katolikus Zenei Táborokban a zenészeket: azon túl, hogy ne csak „három akkordot” ismerjenek, arra is ösztönzik őket, hogy komponálásukban a gregoriánt és a magyar népzenét is felhasználják. Illusztrációként egy megindító feldolgozásukat adta elő egy hangszeres társával, Hervai-d’Elhounge Kingával együtt.

Az előadásokat szenvedélyes, de jó hangulatú vita követte. Az előadók mellett részt vett benne Horváth Márton Levente (LFZE), Szefcsik Zsolt (Erdődy Kamarazenekar) és Takács Antal könnyűzenész is. A vélemények leginkább a liturgikus és a nem liturgikus szempontok viszonyában, az ízlés és a szakmai tudás szerepében, valamint a stílus taníthatóságának kérdésében tértek el.