November 12-én a Pesti Vigadó Makovecz-termében rendezték meg a VII. Művészettel Nevelés Műhelykonferenciát, amelynek központi témája ezúttal a művészet és a felelősség kapcsolata volt. A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozatához kapcsolódó rendezvény művészek, pedagógusok és kutatók nézőpontjából vizsgálta, milyen felelősség kapcsolódik az alkotáshoz, a művészeti tudás és tapasztalat átadásához, valamint azokhoz a pedagógiai módszerekhez, amelyekkel teret nyitunk a kreativitásnak, az önálló gondolkodásnak és a személyiség fejlődésének. A konferenciát Csáji László Koppány, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatója köszöntötte.

Az első, Alkotás – átadás – felelősség című szekció azt járta körül, hogyan jelenik meg a felelősség az alkotó, az oktató és a mester munkájában. Váradi Judit a zeneművészeti oktatás sajátos, bizalmon alapuló mester–tanítvány kapcsolatát vizsgálta. Előadásában arra mutatott rá, hogy a főtárgytanár szerepe jóval túlmutat a hangszeres készségek fejlesztésén: egyszerre szakmai mester, mentor, példakép és sok esetben a pályaválasztás meghatározó segítője is. A szakmai tudás mellett ezért a megértésnek, a gondoskodásnak és az emberi példamutatásnak is alapvető jelentősége van.

Eplényi Anna, a GYIK Műhely vezetője a művészetpedagógiai ötletek megosztásának morális kérdését állította középpontba. A több mint fél évszázados GYIK-módszer példáján keresztül azt vizsgálta, kié egy pedagógiai ötlet, meddig tekinthető egy alkotói módszer valaki sajátjának, és mi történik vele, amikor más pedagógusok saját személyiségükön, tapasztalataikon és kreativitásukon keresztül valósítják meg. Az előadás egyik fontos gondolata az volt, hogy a módszertani tudás megosztásának végső célja nem az ötletek birtoklása, hanem az, hogy minél több gyermekhez eljusson a kreatív alkotás lehetősége.

Rácz Erika az iparművészeti és kézműves oktatás felelősségét a mester szerepén keresztül közelítette meg. Az „indusztriális munkaiskola” szemléletében az elmélet és a gyakorlat, a tervezés, az anyagformálás és a tárgykészítés egysége kap hangsúlyt. A művészeti képzés ebben az értelmezésben nem pusztán technikai tudás átadását jelenti: feladata az önálló gondolkodás, az alkotóképesség és a formaérzék fejlesztése is. A mester személyes példamutatása és szakmai felelőssége ezért meghatározó abban, hogy a tanuló képes legyen saját alkotói útját megtalálni.

Haris László fotóművész a fénykép hitelességének és az alkotói felelősségnek a kérdését történeti és kortárs példákon keresztül vizsgálta. A fotográfiához kezdettől erősen kapcsolódik a valóság és az igazság képzete, miközben a technikai torzítás, a megrendezettség, a képmódosítás és a képszerkesztés lehetőségei folyamatosan új kérdéseket vetnek fel. Az előadás arra irányította a figyelmet, hogy egy fénykép hitelessége nem pusztán technikai probléma: az alkotónak és a kép közvetítőjének egyaránt felelőssége van abban, hogyan viszonyul a kép a valósághoz és az általa közvetített igazsághoz.

A szekciót Bethlenfalvy Ádám előadása zárta, aki a közös alkotás és a tanári szerepbelépés felelősségét elemezte a drámapedagógiában. A pedagógus egy fiktív helyzetben egyszerre válhat a résztvevők játékostársává és maradhat a tanulási folyamat felelős irányítója. Az előadás arra kereste a választ, hogyan teremthet a tanár valódi teret a diákok kérdéseinek, döntéseinek és egymásra figyelésének, illetve mikor korlátozhatja akaratlanul a részvételt. Az első szekciót Solymosi-Tari Emőke vezetésével kerekasztal-beszélgetés és a közönség hozzászólásai követték.

A délutáni program rövid zenei összeállítással kezdődött, amely egyben az adventi időszakra is hangolta a résztvevőket. Elhangzott Kodály Veni veni Emmanuel című adventi éneke, Bach Mach’s mit mir, Gott, nach deiner Güt’ című korálja, valamint két kortárs mű: Zarándy Ákos Ég az út mögöttem című kánonja Csáji László Koppány versére, továbbá a Villányi G. András dalok III – in memoriam Balázs László Gábor részletei.

A második, Művészet – nevelés – felelősség című szekció a művészeti tapasztalat pedagógiai lehetőségeit vizsgálta. Simon Tünde a művészeti nevelés integrációban és inklúzióban betöltött szerepéről beszélt. Arra mutatott rá, hogy a művészet sajátos nyelve képes áthidalni verbális, kulturális és szociális különbségeket, miközben teret ad az önkifejezésnek, az önismeretnek és a társas kompetenciák fejlődésének. A közös alkotófolyamatok az együttműködés és az empátia erősítésével közösségformáló erővé is válhatnak.

Gaul Emil a kreatív gondolkodás fejlesztésének lehetőségeit mutatta be a vizuális kultúra oktatásában. Az előadás Guilford kreativitásfelfogásától és a PISA kreatív gondolkodásra vonatkozó megközelítésétől jutott el a tervezői gondolkodás, a Design Thinking modelljéig és a hazai iskolai projektekig. A bemutatott példák azt szemléltették, hogyan teremthet a vizuális kultúra tantárgy olyan tanulási helyzeteket, amelyekben a diákok nem egyetlen előre meghatározott megoldást keresnek, hanem problémákat értelmeznek, ötleteket hoznak létre, mérlegelnek és újragondolják saját elképzeléseiket.

Skublics Mária az óvodáskorú gyermekek és a képzőművészet találkozásának lehetőségeit vizsgálta. Előadásában arra kereste a választ, milyen szerepet kaphatnak a műalkotások és a múzeumlátogatások a kisgyermekkori nevelésben. A több érzékszervre ható vizuális, zenei és taktilis tapasztalatok olyan pozitív attitűdöt alakíthatnak ki a művészet iránt, amely később a művészeti ágak és műfajok mélyebb megismerésének alapjává válhat.

Szecsődi Attila Friedrich Schiller esztétikai nevelésről vallott gondolatai és a Waldorf-pedagógia felől közelített a művészet és a felelősség viszonyához. A művészet ebben a megközelítésben nem közvetlen erkölcsi tanításokkal nevel, hanem a belső szabadságot, az ítélőképességet és a felelős cselekvést készíti elő. A pedagógus feladata ezért nem a kész válaszok átadása, hanem olyan helyzetek teremtése, amelyekben a gyermek önálló felismerésekhez juthat.

A szekció záró előadásában Pázmány Karolina Ágnes a differenciált fejlesztés, a tehetséggondozás és a pedagógusképzés összefüggéseit vizsgálta. Kiemelte a művésztanár kettős – alkotóművészi és pedagógusi – felelősségét, valamint azt, hogy a pedagógus nemcsak tudást, hanem szemléletet, értékrendet és szakmai mintát is továbbad. A művészettel nevelés ebben az értelemben fontos szerepet tölthet be a vizuális műveltség fejlesztésében, az egyéni képességek kibontakoztatásában és a szakmai utánpótlás nevelésében is. A délutáni szekciót Landgráf Katalin vezetésével kerekasztal-beszélgetés zárta.

A VII. Művészettel Nevelés Műhelykonferencia előadásai különböző művészeti és pedagógiai területekről indultak, mégis ugyanahhoz az alapvető kérdéshez vezettek vissza: milyen szerepet tölthet be a művészet az ember fejlődésében, és milyen felelősségünk van abban, ahogyan ezt a tapasztalatot továbbadjuk? A konferencia nem lezárni kívánta ezt a kérdést, hanem szakmai párbeszédet nyitott róla – az alkotás, a tanítás, a tudásátadás és a közös tapasztalatszerzés felelősségéről.