3D tánctananyag készül a bolgár táncokból
Június 17–20. között a Plovdivi Asen Diamandiev Zene-, Tánc- és Képzőművészeti Egyetem két professzora, Blagovesta Kalcheva és Zoya Mikova tett látogatást az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetben (MMA MMKI). A delegáció a szakmai kapcsolatok erősítése mellett a Hild-villában kialakított stúdióban bolgár néptáncokat rögzített, amelyekből a közeljövőben egy kísérleti, 3D tánctananyag készül.
A júniusi találkozók fő célja az volt, hogy az MMA MMKI által év elején telepített professzionális, háromkamerás stúdióval és a mesterséges intelligenciát alkalmazó Move.ai szoftverrel működő új technológiai rendszer segítségével bolgár néptáncokat rögzítsenek és ezekből egy kísérleti, 3D alapú mikro-tananyagot hozzanak létre. A Debreceni Egyetem PhD-hallgatóinak bevonásával operatív egyeztetések történtek a rögzítések technikai részleteiről, majd a Hild-villa stúdiójában tíz bolgár néptáncot vettek fel. A táncokhoz szöveges, magyarázó tananyag is készül, az így összeállított tartalom 3D mikro-tananyagként várhatóan 2025. augusztusában lesz elérhető előzetes modellként.
A bolgár delegáltak elsőként a Debreceni Egyetem rektorhelyettesével, Bartha Elekkel találkoztak a két egyetem közötti együttműködés előkészítése céljából. Ezt követően a Néprajzi Tanszéken Nagy Éva tanszékvezető mutatta be az intézmény néprajzi kutatásait, emellett szakmai egyeztetés is zajlott a készülő kísérleti tananyag néprajzi komponenseinek vonatkozásairól. Június 19-éna vendégek a Magyar Állami Népi Együttes Édeskeserű című produkciójának próbáját is megtekintették, ahol megbeszélést folytattak Mihályi Gáborral, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjével, az MMA rendes tagjával. A látogatás zárásaként a delegáció megtekintette az MMA MMKI Könyvtárát, ahol Szepesi Judit könyvtárvezető mutatta be a gyűjteményt, különös tekintettel az angol nyelvű táncművészethez és táncantropológiai kutatásokhoz kapcsolódó kiadványokra.
A június 17-20. között lezajlott program nemcsak a bolgár–magyar szakmai kapcsolatok elmélyítését szolgálta, hanem fontos lépést jelentett a kutatóintézet digitális népművészeti kutatásainak és a 3D táncoktatási projektjeinek nemzetközi kiterjesztésében is. A szakmai program Bólya Anna Mária, az intézet tudományos főmunkatársa, a projekt koordinátorának szervezésében valósult meg.