Közösség a tudományért díjban részesült Nemes Márk, az MMA MMKI fiatal kutatója
2025. november 29-én rendezte meg a Doktoranduszok Országos Szövetsége a XIII. Mérföldkő Konferenciát Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tudástranszfer Központjában.
Hagyományosan, minden évben a rendezvény keretei között adják át a Közösség a tudományért díjat. A díjra Tudományos Osztályok tagjai, valamint az elnökség jelölhet korábbi – immár fokozatot szerzett – osztálytagokat, akik jelentősen hozzájárultak a DOSZ osztályainak tudomány-és közösségszervezési tevékenységéhez, valamint maradandót alkottak korábbi doktorandusz és doktorjelölt időszakuk során.
2025-ben a DOSZ Bizottsága az MMA Művészeteleméleti és Módszertani Kutatóintézet állandó kutatójának, Nemes Márknak ítélte a díjat. A díjazott 2021–2023 között a Filozófiatudományi Osztály elnöke, 2020–2021 között az osztály alelnöke volt, és számos szakmai konferencia – köztük az Interdiszciplináris Vallástudományi Hallgatói Konferencia és Central European Symposium for the Academic Study of Religion – megalapítása, valamint hazai meghonosítása fűződik a nevéhez. A díjazott jelenleg az Alumni Osztály tagjaként támogatja a Filozófiatudományi Osztály munkáját mint kiadványaik főszerkesztője.
A díjat évente ítéli oda az elnökség. Elismerésben részesült még a Művészetelméleti- és Művészettudományi Osztály egyik korábbi elnöke, Hamvai Kinga Rózsa.