II. Művészetpedagógiai műhelytalálkozó – Köszöntőbeszédek
Megtekintés a Youtube-on2024. június 4-én közel száz fő részvételével zajlott le a II. Művészetpedagógiai műhelytalálkozó, a Művészettel Nevelés Hálózat kapcsolatépítő és tudásmegosztó rendezvénye a Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában. Az eseményt az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) szervezte.
A műhelytalálkozót a szervezők zárt körben tartották, az MMA tagjain, illetve köztestületi tagjain kívül a művészetpedagógiával foglalkozó MMA-ösztöndíjasok, az akadémia tagozatainak elismerő oklevelével kitüntetett, továbbá a művészettel nevelés területén kiemelkedő tevékenységet végzőművészetpedagógusok vettek részt.
Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy a kutatóintézet számára megtisztelő küldetés a Művészettel Nevelés Hálózat kialakításának, működtetésének feladata. Elmondta, hogy a 2023 októberében megtartott első találkozó tapasztalatai alapján egyértelmű igény mutatkozott a hálózat tagjai körében a művészetpedagógiával kapcsolatos kérdések, lehetőségek közös megvitatására. Ennek megfelelően a szervezők idén a személyes kapcsolatteremtésre, tapasztalatcserére fókuszáltak a program tervezésekor. Végezetül a kutatóintézet igazgatója arra biztatta a résztvevőket, hogy vegyenek részt a hálózat alakításában, fogalmazzák meg elképzeléseiket, véleményüket és javaslataikat a délután folyamán.
Az MMA részéről Rátóti Zoltán alelnök köszöntötte a vendégeket. Kiemelte, hogy napjainkban társadalmi szinten is fontos tudatosítani azt, hogy a művészet nem fényűzés vagy luxus, hanem élet- és egészségvédő stratégia. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy a gyermekek mindennapi életébe is beemeljük a művészettel való találkozást, ezzel ugyanis nemcsak kognitív képességeiket, hanem lelki egészségüket is támogathatjuk, és számos negatív civilizációs hatást kiküszöbölhetünk általa. Beszédét Hamvas Béla bátorító szavaival zárta: „Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen” – utalva ezzel arra a világszintű oktatási tendenciára, amely a hétköznapi értelemben véve „hasznos”, praktikus tudásra fókuszál, és háttérbe szorítja például a művészeti tárgyak oktatását.
A délelőtti program elején és végén közreműködött Szentpáli Roland tubaművész-zeneszerző, az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasa, aki Georg Philipp Telemann barokk zeneszerző 7. fantáziájának néhány tételétadta elő saját átiratában. A találkozó délutáni programja műhelybeszélgetésekkel folytatódott. A résztvevőket a Kihívások és lehetőségek a művészettel nevelés területén, Alapfogalmak, szóhasználat és A hálózat további fejlesztése, feladatok témákban várták a moderátorok, Solymosi-Tari Emőke, az MMA Művészetelméleti Tagozat vezetője, Balázs Mihály, az OKTB elnöke, Landgráf Katalin, az MMA tagja, Farkas Ádám, az OKTB korábbi elnöke, Szepesi Judit, a Művészettel Nevelés Hálózat projektvezetője és Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatója.