II. Művészetpedagógiai műhelytalálkozó – Balázs Mihály – Építő művészet
Megtekintés a Youtube-onBalázs Mihály, az MMA Oktatási, Képzési és Tudományos Bizottságának elnöke előadásában a RÉT (a Rajz és terv elnevezésű kurzus betűszavas rövidítése) műegyetemi tantárgy felépítésének példáján keresztül mutatta be a művészettel nevelés lehetőségeit a felsőoktatásban. A tárgy célja nem egyszerűen az ismeretek átadása, sokkal inkább egyfajta érdeklődő, nyitott, művészi látásmódra kívánják általa nevelni a felnövekvő építészgenerációkat. A kurzus legfőbb eszköze a négy műfajban való alkotás: írás (haiku), fotózás, térbeli fizikai modell készítése, mozgókép készítése. Ezek az alkotások egy, a résztvevők által szervezett közösségi élményt, természetbe való kirándulást dolgoznak fel. A hallgatóknak egy adott témát (hang, szín, forma stb.) kell követniük a kirándulás és az alkotás folyamán, emellett pedig bizonyos keretek közé kell szorítaniuk a kreativitásukat: a haiku szigorú, kötött szótagszámú sorokat kíván meg, a térbeli modell alkotása során pedig csupán egy A4 méretű papírlappal dolgozhatnak. Balázs Mihály hallgatói alkotásokat, valamint visszajelzéseket is bemutatott: ezek alapján nemcsak alkotóként fejlődtek a résztvevők, hanem önismereti szempontból is fontos tapasztalatokat szereztek.